Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#alfa béta kommunikáció

Lukács Andrea Plázs

"Embereket el lehet hallgattatni, a valóságot viszont nehéz bezárni a spájzba"

Sokan – mint a 80-as években – egyfajta ellenkultúrát alakítanak ki magukban az állam által minden szinten erőltetett ideológiával szemben, de eközben egy csomó dologról nem beszélnek, nem gondolkodnak – véli Bánki György. A pszichiáter szerint már a fiatalok is kénytelenek egy belső, automatikus kiegyezést végrehajtani, mert családot akarnak alapítani, és meg szeretnének élni. Nem hisz abban, hogy fel fog tűnni egy csodálatos új vezető vagy hazajönnek a magasan képzett, nyitott gondolkodású emigránsok, és rendbe rakják az országot. Azt nekünk magunknak kell megtenni. Interjú.

A „változás” a posztgyurcsányi DK jelszava, mindent Dobrev Klárára tesznek fel, aki csak vasárnap árulja el a terveit

A MÁV vezére bejelentette: az utasoknak tetszik, hogy tisztábbak a vonatok

Úgy számol a BYD, hogy öt éven belül minden második autójukat Kínán kívül adják el

Trump fenyegetései ellenére nem változtat az alapkamaton az amerikai jegybank

Sokszor kell majd kimennie az Alkotmánybíróság üléséről Hende Csabának, ha megválasztják alkotmánybírónak

Beröffent a német export, rég nem látott teljesítményt mutatott márciusban

Videón Gulyás Gergely lepkefingos magyarázata Magyar Péter hangfelvételére

Gondolkozz velünk: Tavaszi böngésző – Szexi a matek 20.

A német titkosszolgálat felfüggesztette az AfD szélsőséges szervezetként való besorolását

A címlapról ajánljuk